Chilei Araukária

Araucaria araucana

Dél-Amerika hűvösebb éghajlatú déli csücskéből származó, rendkívül karakteres megjelenésű tűlevelű fa, mely egyben Chile nemzeti fája is. Fiatal korában kúpos, felnőtt korában azonban az alsó ágak elvesztését követően jellegzetes, ernyőszerű lombkoronát fejlesztő díszfa, mely hazánkban többnyire csak 6-10 méter magasra nő, ugyanakkor természetes környezetében meghaladhatja a 30 métert is.

A Chilei Araukária egy lassú növekedésű örökzöld fa, melynek hajtásait sűrűn borítják a körkörösen elhelyezkedő, háromszögletű levelek, melyek hegyes vége némi óvatosságot kíván meg, nagyon szúrósak, gyerekeket nem szabad felügyelet nélkül közel engedni a fákhoz. Mivel kétlaki, így hím- és nőivarú példányok egyaránt léteznek. Tobozai gyermekfej nagyságúak, 20 cm-esek.

A mandulányi mag süthető, főzhető, pirítható, kifejezetten jóízű. Gondozása: Napos, félárnyékos helyet, valamint közepesen tápanyagdús, jó vízáteresztő képességű talajt igényel. Kedveli a savas kémhatású talajt, valamint a magas páratartalmú levegőt. Vízigénye közepes, fiatal korban, illetve a száraz időszakokban meghálálja az öntözést.

Hazánkban nem teljesen télálló, az enyhébb fagyokat jól tűri, de hideg teleken könnyedén elpusztulhat, ezért csak az ország melegebb vidékein érdemes vele próbálkozni. Ha kiültetjük, akkor válasszunk neki védett helyet, s védjük tőtakarással az erősebb fagyokkal szemben. Cserepes növényként nevelve hűvös, világos helyen átteleltethető. A fiatal növények még erősen fagyérzékenyek, ezért csak idősebb korban ültessük ki.

Chilei Araukária
Chilei Araukária Chilei Araukária Chilei Araukária Chilei Araukária Chilei Araukária