Szarvasbőgés

Amikor a gímszarvasok párzási időszaka elkezdődik, különösen az alkonyati és esti órákban az erdőkben messzire hangzik, a völgyekben hömpölyög, visszhangzik a zengő szarvasbőgés. 

Az ivarérett gímbikák ebben az időszakban néhány ivarérett  nőivarú egyedet – ünőt és tehenet – terelnek kisebb csapatba, így alakítják ki az úgynevezett háremet. Fizikai erejüket fitogtatva törekednek a bikák arra, hogy az általuk őrzött hárem kizárólagos urai maradjanak.

Amíg minden nőivarú egyedet meg nem termékenyít, a bika a hárem körül marad, éberen vigyázza, hogy másik bika ne juthasson háreme közelébe.

Ha másik, háremet alakítani még nem tudó bika közelít, ezt észlelve a hárembika először hanggal figyelmezteti a távolmaradásra, ha ez eredménytelen, akkor megverekszenek a hárem birtoklásáért. Amelyik bika a "harcban" elfárad, az megfutamodik, és a párzási időszak végéig folytatja más háremek felkeresését.

Az ilyen gyengébb, megfutamított, háremtől elkergetett, de ivarérett bikákat nevezik viselkedésük miatt „kereső” bikáknak. Ezt a viselkedést a gímbikára jellemző hangadás kíséri, más hangot hallat az imponálni akaró, mást a kereső, mást a háremvédő, fajtársait riasztó bika. Kialakul a jellegzetes hangorkán, a több szólamú, hangerejű szarvasbőgés.

A természet őserejének ez a máshoz nem hasonlítható hangjelensége, az emberben áhítatot, borzongást vált ki. Nem véletlen hogy a vadászírók ebben az időszakban az erdőt a természet templomának nevezik,     a gímbika hangját pedig orgonaszóhoz hasonlítják.
Szerencsés esetben hallani lehet az egymásnak feszülő, verekedő bikák agancsainak csattogását is.

Hihetetlen élmény elmélyülni a természet ezen ritka jelenségének hallgatásában.      A szarvasbőgést őseink is ugyanígy hallották, évente ugyanebben az időszakban! A természetnek olyan ritka jelensége ez, amely évmilliók óta nem változott!      /a budakeszi vadaspark blogjáról /

A nász idején a kifejlett bikák bőgésükkel hívják fel a nőstények figyelmét. A szarvasbőgés általában augusztus utolsó hetétől október végéig tart. A bőgés akkor kezd intenzívebbé válni, amikor már hűvösebbek az esték.

Fitch és Reby feltételezése szerint a szarvasok esetében a leereszkedett gége azért fejlődött ki, hogy az állatok megfélemlítsék a riválisaikat. A nagyobb szájüreggel rendelkező hímek mélyebb, félelmetesebb bőgést hallathatnak, így a leereszkedett gégefő lehetővé tette a kisebb példányok számára, hogy magukat félelmetesebbnek mutassák.

A szarvasbőgés fokozott veszélyt jelent az utakon is, mert a bikák ilyenkor gyakrabban változtatnak helyet, és a kirándulók, gombászok jelenléte még fokozottabb mozgásra ösztönzi a vadat.

Ebben az időszakban kerül sor a gímszarvasok vadászatára, hivatásos vadászok irányításával, késő délután, este, illetve hajnalban egyéni les-, vagy cserkelő-vadászatokon. Az erdőlátogatási korlátozás bevezetésével a feladatukat végző vadászoknak kevésbé kell számítani veszélyhelyzetre.

 

Szabó Nelli