Közönséges Tiszafa

A közönséges tiszafa vagy tiszafenyő (Taxus baccata) a tiszafafélék (Taxaceae) családjába, a Taxus nemzetségbe tartozó, Magyarországon védett, örökzöld növényfaj. Korábban egyszerűen tiszafának hívták, ám ahogy a nemzetség többi faja is ismertté vált, a „közönséges” előnevet kapta.  Magyarországon  őshonos, középhegységi faj; megtalálható például a Bükkben Ómassa, Lillafüred, a Bakonyban Szentgál, Herend, Bakonybél területén és még sok helyütt diszperz jelleggel.

Lassan növő, de igen hosszú életű növény, példányai 500–1000, egyes esetekben akár 2000 évet is megérnek. Közepes hőigényű, árnyéktűrő. Fája vörösesbarna, igen kemény, tömör. A nyesést jól bírja, így parkokban, kertekben szép formák hozhatók ki belőle – több mint 200 termesztett változata ismert.

Eredeti élőhelyén végveszélyben lévő növény, ezért a Nyugat-magyarországi Egyetem szakemberei 2011-ben a közönséges tiszafát választották az év fájává.

A magköpenyt kivéve a fa minden része mérgező.  A tünetek közé tartozik a támolygás, izomremegés, görcsök, ájulás, nehéz légzés és végül a szívelégtelenség. A halál gyors beállta miatt azonban sokszor nem minden tünet figyelhető meg.

Tiszafa igénye, gondozása: napos / félárnyékos / árnyékos helyen is egyaránt megél, jó vízgazdálkodású talajt igényel,tápanyagot, szerves trágyát, komposztot meghálálja, ültetés utáni 1-2 évben az öntözésre figyeljünk oda tavaszi-őszi szezonban tápanyag utánpótlás szükséges (szerves trágya,műtrágya) sövény esetén április végétől szeptember végéig (kb. 2-szer) nyírás, azonban a szoliter oszlopos tiszafa is meghálálja a metszést, nyírást, tömörebb, dúsabb hatást érhetünk el vele megjelenő betegség esetén permetezés