Jegenyefenyő

Nagytermetű fa (35 - 40) m) magasra növő fenyő. Törzse egyenes, hengeres, kérge sokáig sima, szürke, gyantadudoros.

Koronája fiatalon kúpos, idős korban ellaposodó (gólyafészek), ágai örvösen állnak, hajtása világosbarna, finoman szőrös, rügyei kicsik, világosbarnák, nem gyantásak. Tűi kétoldalt, fésűsen állnak, de(!) a vezérhajtáson és közelében körkörösen, 12-30 mm hosszúak, laposak, fonákukon két fehér sávval. Porzós és termős virágzatai zöldessárgák, egylaki. Toboza felálló, hengeres, 10-15 cm hosszú, vörösesbarna, még a fán szétesik, magjai ék alakúak, 7-9 mm hosszúak.

Közép- és Dél-Európában elterjedt, nálunk nem őshonos, magashegységi faj. Magyarországon főleg a Nyugat-Dunántúlon ültetik az erdőkbe elegyfának.

Kertekbe, parkokba is szívesen ültetik, szoliter fának, és fasoroknak is kiválóan alkalmas. Kedveli a nedvességet (a bőséges csapadékot és a nagy páratartalmat egyaránt), jól tűri az árnyékot, az alacsony hőmérsékletet. Csemetéje az első néhány évben alig nő; csak 4-6 esztendős korában kezd megnyúlni. Csak 20–30 esztendős korában kezd erőteljesebben növekedni, és 50 esztendős kora előtt nemigen érlel magvat, utána viszont annyit, hogy koronája némelykor eltörik a töméntelen toboz terhe alatt. Öt esztendőnként különös bőséggel magzik. Egyes fajai kiválóan tűrik a szélsőséges viszonyokat, míg másokat a magyar éghajlaton nagyon nehéz megtartani.