Vörösfenyő

Nagy termetű fa (35-40 m)magasra is megnő, ősszel lehullajtja tűleveleit. Törzse sudarlós, tövénél gyakran kard alakúan ívelt, kérge vastag, kéregcserepei szélesek, lepattintva kárminvörös színűek (innen származik a neve-„vörös”fenyő) koronája laza, magasra tolódó, gallyai lecsüngők, vesszeje vékony, pikkelyesen repedezett, sárgásbarna, rövidhajtásai kúposak, alapjukon borzasak, rügyei sárgásbarnák.

Tűlevelei a hajtásokon egyesével, szórtan, a rövidhajtásokon csomókban helyezkednek el, 20-30 mm hosszúak, laposak, fűneműek, világoszöld színűek. Porzós virágzata hengeres, lefelé hajló, sárga, termős virágzata felálló, ibolyáspiros majd zöldessárga, egylaki. Tobozai felállóak, 2,5-3,5 cm hosszúak, pikkelyeik lazán záródók, világosbarnák, magjai háromszög alakúak, 3-5 mm hosszúak, barnásak.

Őszi lombszíne sárga vagy aranysárga, valamennyi tűjét ősszel lehullajtja. Európában magashegységi (- alhavasi) faj, nálunk nem őshonos. Közép-Európa (Alpok, Szudéták, Kárpátok, a Kárpátok lengyelországi előhegységei) Nálunk főleg a középhegységeinkben és Nyugat- ill. Délnyugat-Dunántúlon ültetik. Sopron és Kőszeg környékén láthatunk belőle szép erdőket, parkok kedvelt szoliter fája. Szeles, napfényes hegycsúcsok közelében érzi jól magát.

Legjellegzetesebb, a többi fenyőfélétől eltérő tulajdonsága, hogy tűleveleit a tél beállta előtt lehullatja. A fiatal vörösfenyők télen is megtartják tűleveleiket, ami valószínűleg arra utal, hogy őseik örökzöldek voltak. A napenergiát igen jól hasznosítják, így sok szerves anyagot termelnek, aminek eredményeként a fiatal fák 1–1,5 métert is nőnek évente, később azonban a növekedés lelassul. Kedvező feltételek mellett már a száz éves egyedek elérhetik a 30–35 métert. A gyors növekedéshez nagyon sok fényre van szüksége, ezért kedvezőbb éghajlaton más fafajokat könnyen elnyomhat.