Perzsa varázsfa

A perzsafa (Parrotia persica) valóban Perzsiából származik, napos, meleg helyre való. Észak-Irán hegyi erdeiben honos. Iránban régen elégették fáját, majd a hamvakat az élősködők távoltartására használták. A perzsafa jól megél a meszes és a savanyú talajokon is.

A Parrotia nemzetség talán egyetlen faja, amely nevét F. W. Parrot, 19. századi német botanikus tiszteletére kapta. Nemrég fedeztek fel egy hasonló kínai növényt, amelyről azonban még nem bizonyosodott be, hogy a perzsafa testvére lenne. Angol neve Persian Ironwood, valószínűleg a perzsafa fájának keménységére utal.

Többtörzsű, 5-8 m magas, terebélyes bokorfává nő, de nevelhető egytörzsű fácskává is, akkor 12-16 m magas lesz, ha nem nyesegetik rendszeresen. Márpedig lehet, hogy gyakran vágnak le róla kisebb-nagyobb részeket, mert szép lombja kötészeti célra alkalmas. Legfőbb értéke a szépen színeződő lomb, mely nagyon sokáig a fán marad. Az alapfaj leveleinek őszi színe a sárgától a pirosig változik. Sziromlevél nélküli virágai lombfakadás előtt, március-áprilisban nyílnak, nem feltűnőek, bár porzói élénkvörös színűek.

Megél nagy fák árnyékában is, de a legszebb lombszíneződését csak akkor érhetjük el, ha napos helyre ültetjük. Különösebben nem igényes. Humuszos nedves agyagos talajt kedveli. Igazi lombszínét csak napfényben képes elérni, ezért meleg déli fekvésbe ültessük.